Hogyan írjunk 140 karakteres Adwords hirdetést?

Jó hír azok számára, akik eddig a sokat küzdöttek azzal, hogy hirdetési üzeneteiket nem tudták kellően átadni az érdeklődők számára az Adwords által szabott szűkös karakterkorlát miatt. A Google által májusban bejelentett változások közül már elérhető a fiókokban az új szöveges hirdetési formátum Expanded Text Ads (ETA) magyarul kiterjesztett szöveges hirdetések.

Mit is takar az ETA?

ETA

A kiterjesztett szöveges hirdetések egyik legnagyobb vívmánya, hogy az eddig 25 karakteres címsor helyett, most két címsor van, melyek szorosan egymás mellett helyezkednek el, és egyenként 30 karakter hosszúak. Így a legfőbb üzenetünket már 60 karakterben adhatjuk át az érdeklődőknek

A leírás rész karakterszáma is jelentősen növekedett, most már 80 leütés áll rendelkezésünkre.

Mit várunk az ETA-tól?

Mindenképpen arra számítunk, hogy a hosszabb, részletesebb hirdetések révén növekedést fogunk tapasztalni az átkattintási arányban. De miután puding próbája az evés, feltétlenül azt javasoljuk, hogy teszteljünk. Nem kell egyből az összes hirdetésünkben lecserélni az összes hirdetést hosszabbra. A legtöbbet költő, a leginkább látogatott hirdetéscsoportjainkban helyezzünk el a meglévő hirdetések mellé kiterjesztett szöveges hirdetéseket, és akkor objektíven össze tudjuk majd hasonlítani, melyik hirdetés hogyan teljesít.